Prológus

 A kislány ámulva figyelte a kezében lévő tűzgömböt. A szobában félhomály volt. Csak a tűzgömb világított. Körülötte mintha minden megfagyott volna. Szülei döbbenten meredtek rá, abban a helyzetben, amiben öt perce is voltak. Akkor jelentették be, hogy elválnak. A kislány még csak öt éves volt, de már akkor megértette, hogy ez mit jelent. Az egyik szülője elköltözik. Neki kell döntenie, hogy kivel marad. Belülről szétvetette a düh. Ekkor hirtelen megszólalt az anyukája.

- Ne! – mondta neki. A kislány ettől csak még dühösebb lett. – Nyugodj meg. – mondta az anya, és felegyenesedett ültében. Felállt, odament a lányához, de már későn. A bejelentés miatt a kislány képessége korán, sokkal korábban szabadult fel, mint a hozzá hasonlóké. És ezt az asztal bánta. A lány megijedt édesanyja közelségétől, és elhajította a tűzgömböt. Az antik faasztal egy pillanat alatt lángra kapott. A lány ettől csak felbátorodott, és tombolni kezdett. A tárgyak látták kárát annak a bejelentésnek, hogy a kislány szülei nem szeretik többé egymást. Egyre több és több tűz csapott fel, egyre gyorsabban követve egymást. A levegő megtelt füsttel, és fojtogatóvá vált. De a kislány még mindig nem fáradt el, pedig már mindent elégetett a szobában. Szülei kimenekültek, és magukkal rángatták őt is. De a kislány még mindig nem volt nyugodt. Szeme vörösen izzott a sötétben.

- Barbi! – kiáltott rá az anyja. – Elég legyen! – de csak annyit ért el, hogy a lányában újabb energia tört a felszínre. Barbi ekkor a folyosón lévő dolgokat kezdte felrobbantani, de egyre fogyott az energiája. De ő folytatta a végsőkig. Egyszer csak minden elsötétült.

Másnap reggel, amikor felébredt, elkiáltotta magát:

- Apa! – de az anyukája sietett be a szobájába. A nyíló ajtó füstszagot sodort be a szobába.

- Igen, Barbi? – kérdezte. A kislány rettegve nézett fel rá, mintha félt volna a választól.

- Hol van apa? – kérdezte könnyes szemmel.

- Apa… - kezdte a nő, de elcsuklott a hangja. – Apád elment.

- Mi? – tátotta el a száját a kislány.

- Apád elment. Örökre. – ismételte a nő, és hozzátette: - Megmondtuk tegnap.

- Nem emlékszem semmire. – felelte a gyerek.