Még bonyolultabb...

Felvezettem a többieket a szobámba, és azt mondtam foglalják el magukat amíg beszélek Borival.Aztán Borit a konyhába vonszoltam, és konkrétan letámadtam.
- Mi a fene?Azért megkérdezhetted volna hogy beengedem-e a házba ezt a két srácot?!Még csak nem is ismerjük őket igazából!
- Nyugi már!Csak lazulj el, és hagyd rám a többit!Itt az esély, hogy végre meg tudjuk mi történt a múltjában!
- Arghh!...Legyen, de ehhez nekem nem volt közöm!-emelem fel figyelmeztetően a mutatóujjam.
   Ezek után visszatértünk a szobámba, ahol a többiek már kényelmesen helyett foglaltak.
   Így, hogy ilyen közel voltam a két állítólagos jóképű sráchoz, erről én magam is meg akartam győződni.Az alacsonyabbnak szőke, a füle mögött kicsit göndörödő haja, szögletes arccsontja és fagyos, de valahogy mégis barátságos kék tekintete volt.A magasabbnak kócos, barna haja volt, ami most-keltem-fel hatást kölcsönzött neki.Átható, mély, csokoládé színű szeme teljesen megbabonázott. Kicsit többet nézhettem a kelleténél, mert kicsit furcsán nézett vissza rám, úgyhogy gyorsan elkaptam a tekintetem.Éreztem, ahogy pír szökik az arcomba, és gondolatban, magamat szidtam, mert még egy srác sem tudott zavarba hozni.
 -Hahóóó!...Figyelsz?Ennyire nem szívhatta el az energiádat a suli!-szólt rám kicsit morcosan Bori.
-Bocs, csak kicsit fáradt vagyok.-motyogtam oda válasz gyanánt.
-Azt vettem észre.Na, Barbi készen vagy?
-Aha.-mondta bátortalanul az ágyam sarkából a lány.
-Jó, Viktor akkor csináld.-parancsolt rá a magasabb, és helyesebb srácra, Bori.Most már tudom, hogy ő Viktor.Ekkor eszembe jutott valami.
-Bori!Még nem is ismerjük őket igazán!Nem adhatod csak úgy a kezükbe Barbit!-szólok rá a barátnőmre, aki kicsit túllőtt a célon.
-Én Ritó Viktor vagyok.-mondta, és egy mozdulattal le is rántotta a pólóját.Én éppen rá akartam ordítani, hogy mit képzel magáról, hogy itt elkezd vetkőzni, amikor hátat fordított nekem, és megláttam egy nyitott szemet a bal lapockáján.
-Ó!-ennyit tudtam így hirtelenjében kinyögni a jel láttán.Viktor visszahúzta a pólót az igazán, szépen kidolgozott felsőtestére.
Aztán felállt a másik - az alacsonyabb -, és felhúzta a jobb nadrágszárát a térdéig, és megmutatkozott a vádliján egy juharfalevél.
-Molnár Balázs-szólt oda lazán, és ennyivel el is intézték a bemutatkozást.Még kételkedtem velük szemben, de most már valamennyire megnyugodtam.
-Na jó, most már csináljuk!-mondta türelmetlen hangon Bori.
-Pontosabban csak én csinálom!-szólt rá Borira Viktor.-De ugye tudod, hogy ez nekem sok energiámba kerül?-vonta fel a fél szemöldökét kérdőn, amitől belül elolvadtam.Mi a francot csinálok?Hisz ő is biztos ugyanúgy fennhordja az orrát, mint az összes többi beképzelt, önző, sznob fiú, aki a Szent Anja Német Nyelvtagozatos Gimnáziumba jár!
-És akarsz valamit cserébe?-kérdezi kétkedve Bori.Sosem jelent jót ha Bori elkezd üzletelni, annak sosincs jó vége.
-Hát..Még nem tudom mit szeretnék, de valamit biztos.-válaszolta titokzatosan.Tudtam, hogy ő is olyan, mint a többi.
-Oké, majd döntsd el mit akarsz, addig is csináld.-szólt rá Bori.
   Viktor megfogta Barbi kezét, és becsukta a szemét.Néhány perc múlva Barbi felkiáltott, és az íróasztalom - amit addig a másik kezével úgy szorított, hogy elfehéredtek az ujjai - lángra gyulladt.
   -Te?!-nyögtem ki.-Jézusom!Ez a...?
-Igen, ez a képessége-mondta fáradt, nyűgös hangon Viktor.Hirtelen megmagyarázhatatlan okból nagy késztetést éreztem, hogy bátorítóan megszorítsam a vállát.Ó, az tökéletes felsőteste, amit az előbb megmutatott, az a selymes haja, úgy beletúrnék...Mi?!Hol járnak a gondolataim, hisz éppenséggel ég az íróasztalom...Mi van?!Ég?
-Áááá!!-kiáltottam fel.-Nem akarok új íróasztal után vadászni!-ekkor Viktor felugrott, és kirohant a mosdóba egy vödör vízért, és eloltotta vele a tüzet.Utána felemelt 5 darab lapot, ami a kész angol házim.Vagyis már csak volt.
-Bocs-mondta-Ha akarod megcsinálom.-és ekkor jöttem rá milyen is közel van és hirtelen nem tudtam mit mondani, csak bámultam a makulátlan, gyönyörű arcát.
-Hahó!-lengette meg előttem a lapokat.-Jól vagy?-kérdezte aggódva.Végre megtalálom a hangom, és így szólok.
-Ööö...Ah...Aha.Igen-hát most biztos hülyének néz.Jól megcsináltad Szandi, már megint! Arghh! Miért fontos nekem ennyire, hogy mit gondol rólam?
-Akkor jó-a bársonyos, de mégis férfiasan mély hangja kizökkentett a gondolataimból.-Megírjam akkor?-vonta fel mindkét szemöldökét, amitől úgy éreztem egy kicsi labdává nyomódott össze az összes szervem.
-Nem kell-nyögtem ki.
-De szívesen megírom, hisz miattam történt.Miről írtad?-kérdezte.
-Ööö...A jövőről írtam.-mondtam olyan halkan, hogy az már suttogás.Gondolatban a falba vertem a fejem.Ilyen hülye is csak én lehettek.
-Oké.Holnapra megírom-mondta és rám villantott egy mosolyt, amitől a térdeim megremegtek, és azt hittem ott menten a karjaiba zuhanok.Milyen jó is lenne!Mm!...Te hülye!Koncentrálj!
-Na jó ez nekem túl sok!-szólalt meg hirtelen Barbi.Mindenki meglepődve kapta felé a fejét, hogy ilyen hamar megtalálta a hangját ezek után.-És most mi lesz mindenhez, amihez hozzányúlok, felgyullad?
-Várj!-mondom.-Egyszerre csak egyet.Mit láttatok?
-Azt, hogy 5 évesen a szüleim veszekedtek, és én egyszer csak felgyújtottam az asztalt, majd egyre dühösebb lettem, és elkezdtem mindenfelé tűzgömböt hajigálni.Aztán elfáradhattam, mert elájultam.Másnap amikor felébredtem, anyut megkérdeztem, hogy hol...-itt elcsuklott a hangja, és csillogott a szeme a könnytől.Nagy levegőt vett, és folytatta.-Hol van az apukám, és ő azt felelte: elment.Örökre.-és már is patakokban folytak a könnyei.Bori és én rögtön mellé kuporodtunk, és meg akartuk ölelni, amikor ellökött minket magától, és felpattant.
-Ne!Még...még felgyújtalak titeket.-itt már csak suttogott.
-Meg kell tanulnod hogyan használd az erődet.-szólt közbe halkan Viktor, de mégis mindenki ránézett.-Csak akkor vagy biztonságban, Barbi, ha megtanulod uralni a képességed.
-Én is tudok segíteni-mondta Bori.
-Igen?-vonta kérdőre rögtön Balázs.Erre Bori válasz helyett felemelt egy tucat könyvet a polcomról, és letette Balázs lába elé.
Balázs felnézett, és a tekintetében látszott, hogy Bori nagyot nőtt a szemében.
-Értem.Én még nem találtam meg.-szólalt meg végül.
-Szandi sem.-vágta rá rögtön Bori.Gyilkos pillantást lövelltem felé.
-Tényleg?-kérdezte Balázs.
-Jaja, de most inkább foglalkozunk Barbival-mutatok szegény lányra.
-Jobb ha kimentek.-mondta Viktor, és mi elindultunk.-Akkor Bori, Barbi?Kezdhetjük?-kirázott a hideg és elöntött a féltékenység, amilyen gyengéden kimondta Barbi nevét, de mielőtt valami őrültséget csináltam volna gyorsan becsaptam az ajtót.
   2 órával később Viktorék kijöttek a szobámból, és bejelentették, hogy Barbi megtanulta használni az erejét, anélkül, hogy nagyobb kárt okoztak volna a szobámban.Erre felvontam a szemöldököm, de Bori megnyugtatott, hogy még mindig van hol aludnom.

Hogy is volt…?

Így visszagondolva, az egész hetem egy hatalmas rohanás volt. Kezdve azzal, hogy már az első nap sikerült elkésnem. Negyed órával korábban keltem, hogy elkészüljek, és még így is elkéstem. Amikor berontottam a terembe, már mindenki bent ült. Keresnem kellett egy helyet, de már nem volt sehol. Mivel az elmúlt egy év alatt nem igazán lettek barátaim, már csak egy hely volt szabadon, egy olyan ember mellett, akit nem is ismertem. Amikor beléptem a terembe, rám dörrent a rettegett ofőnk hangja:

- Halasi Alexandra! Hogy lehet az, hogy már az első nap elkésel? – kérdezte. Páran vigyorogva figyelték a jelenetet, de a többség nyitott szemmel aludt. Gondolom, az ofőm ugyanazt a szöveget mondta, mint a múlt évben.

- Elnézést, én csak… - kezdtem, de közbevágott.

- Persze, te mindig csak… na, indíts! – tapsolt. – Vagy egész nap itt akarsz még állni? – kérdezte, de én már úton voltam az egyetlen szabad hely felé.

- Hello! – suttogtam a padtársamnak, aki továbbra is szótlanul üldögél mellettem. De abban igazam volt, hogy mit mondott az ofőm, mielőtt beléptem, ugyanis folytatta. Én meg csatlakoztam azokhoz az osztálytársaimhoz, akik nyitott szemmel aludtak.

 Szünetben újra megpróbáltam beszélni szótlan padtársammal, aki ezúttal meg is szólalt! De csak annyit kérdezett, miközben hátrafordult hozzá az előtte ülő lány is, aki szintén új volt.

- Öhm… Nem tudod véletlenül, hogy kinek van az osztályból valamilyen… furcsa... sebe? – kérdezte végül.

- Miért? –kérdeztem vissza.

- Hát… Tudod, anyukám megismerkedett az anyukájával, és… valamit oda kéne adnom neki, és azt mondta az anyukája, hogy… erről fel fogom ismerni… - dadogott össze-vissza. Megsajnáltam, és feltűrtem kedvenc, fekete felsőm ujját.

- Erre gondolsz? – kérdeztem a hatágú csillag alakú hegre mutatva a karomon.

- Te vagy az? – kerekedett el mindkettejük szeme.

- Igen. És? Az én nevemet már tudjátok. Elmondjátok a tietekét is? – tártam szét a karom, látva, hogy nem teljesen értik mi a bajom.

- Ja! Persze! – nevetett fel a fekete hajú lány, akinek szinte már világoskék szemei voltak. Ő volt az én padtársam. – Én Bori vagyok, ő pedig – mutatott rá a szőke lányra, aki eddig meg se szólalt – Barbi.

- Oké. – bólintottam. – Körbevezesselek titeket? – kérdeztem, mire azonnal felálltak. Mindannyian tudtuk, hogy csak az első elhagyatott helyre fogunk eljutni. Ahogy elindultunk kifelé, az egyik agyhalott osztálytársunk utánam kiáltott:

- Na, mi van, Szandi, máris felszedtél két nyomit? – üvöltött utánam.

- Fogd be, Levi! – ráztam meg a fejem, még mielőtt kiléptem volna az ajtón. A lányokkal egyből a mosdóig mentünk, és, mivel ott nem találtunk senkit, bementünk. Első kérdésünk egymáshoz normális esetben az lett volna, hogy Bori megkérdezi, hogy honnan van a sebem. Csakhogy ez nem volt normális eset. Mindannyian tudtuk, hogy miért van az a heg a felkaromon. Engem viszont az érdekelt, hogy nekik hol, és milyen hegük van. A két lány kérdés nélkül mutatta meg. Barbi félrehúzta leomló szőke hajzuhatagát, és megmutatta a nyakán lévő szimpla, kereszt alakú hegét, míg Bori levette a bal cipőjét, és a lábfején lévő heget mutatta meg. Sokáig gondolkoztam azon, hogy pontosan mit is ábrázol a heg, de végül maga a seb tulajdonosa segített ki.

- Angyalszárny. – mondta, csak úgy mellékesen. A következő kérdésemre már bonyolultabb volt a válasz.

- És mi a képességetek? – kérdeztem. Bori egyből válaszolt:

- Tudom mozgatni a tárgyakat. – csodálkozó arcomat látva meg is mutatta. Először a szappan repült felém fejmagasságban, aztán egy wc papír guriga, és sorban és egyre gyorsabb egymás utánban a tárgyak. Amikor egy felém repülő valami elől hajoltam el, észrevettem, hogy öt perce becsöngettek.

- Elég! – tettem fel a kezem. – Rohanjunk! Csöngettek! – pont a tanár előtt estünk be a németórára. Már csak egy hely volt üresen, azaz egy sor hely, benne három székkel. Egyből leültünk. A tanár azonban csak prédikálni kezdett-

- Lányok, már az első nap elkésni? Legalább ma figyelnétek jobban!

- Elnézést, tanárnő, mosdóban voltunk… - kezdtem, felkészülve a magyarázkodásra. De a tanárnő megenyhült, és csak ennyit mondott:

- Rendben, akkor kezdjük: mindenki mondja el a szünetét, természetesen németül. – leültünk a szabad helyre, és hátrafordultunk. Az a-sok ültek mögöttünk, és érdeklődve figyeltek. Ők voltak még a suliban, akik olyanok voltak, mint mi. Balázs és Viktor, a két leghelyesebb srác az évfolyamunkban: minden lány utánuk sóhajtozik. Nem értem, hogy mi ez a hatalmas felhajtás körülöttük, és szerintem őket se nagyon érdekli, mert kiképzésre kell járniuk, és az minden idejüket elveszi. Nekem is kéne, csak hát… Nekem még nincs meg a képességem. Ez az, amit a lányok se tudnak. Már tizenöt vagyok, és most lesz a szülinapom, egy hónap múlva, és akkor tizenhat leszek. És tizenhat éves korig mindenkinek előjön a képessége. Kezdem úgy gondolni, hogy az a csillag, ami a karomon van, csak egy nagy átverés. A húgom bezzeg még csak tizenkettő, és mégis: már gond nélkül repked ide-oda. Igazságtalan az élet. Töprengésemből a tanárnő hangja riasztott fel.

- Szandi! Megismételnéd?

- Elnézést, én… - dadogtam, ő pedig bevágott egy egyest. Az első nap. Au. A következő néhány nap ugyanígy telt, mi együtt lógtunk, és megtudtam, hogy Barbinak sincs képessége, pedig jövő héten lesz a szülinapja. Hát, jó. Elmondtam nekik, hogy Balázséknak is van képességük, de hogy mi, azt nem sikerült kideríteni. Péntek délutánra áthívtam őket, mármint a két lányt. Egy hét alatt eljutottunk odáig, hogy nem csak úgy kezeljük egymást, mint akik ugyanazon „faj” tagjai, vagy, hogy mindannyian valamilyen mutációval rendelkezünk, hanem, bár van az előzőkben egy kis igazság, mint barátok.

***­­­

Péntek délután viszont… Amikor ajtót nyitottam, azt láttam, hogy két személlyel több áll az ajtóban. Elkerekedett szemmel néztem Borira, aki szemlátomást élvezte a helyzetet.

- Öhm… Gyertek be. – tártam ki az ajtót. Befelé menet Bori odasúgta nekem:

- Ne szólj semmit. Ők Barbi születésnapi ajándéka.

- De hát… A szülinapja csak holnap lesz.

- És? – nézett a szemembe. – Addig elő fog jönni a képessége? Szerintem a múltjával van valami. Viktor pedig megnézi.

- Ez a… - kezdtem döbbenten, de megállított.

- Igen. Ez az ő képessége.

Szereplők

Halasi Alexandra (Szandi): Még nem ismert a különleges képessége

Molnár Balázs: Még nem ismert a különleges képessége

Alföldi Borbála (Bori): tudja mozgatni a tárgyakat

Maklári Barbara (Barbi): robbanást, tűzet és energia kisülést tud okozni 
Ritó Viktor: látja az ember életét elejétől a végéig
Horváth Krisztián (Krisz): Nincs különleges képessége, Bori barátja.


 

Prológus

 A kislány ámulva figyelte a kezében lévő tűzgömböt. A szobában félhomály volt. Csak a tűzgömb világított. Körülötte mintha minden megfagyott volna. Szülei döbbenten meredtek rá, abban a helyzetben, amiben öt perce is voltak. Akkor jelentették be, hogy elválnak. A kislány még csak öt éves volt, de már akkor megértette, hogy ez mit jelent. Az egyik szülője elköltözik. Neki kell döntenie, hogy kivel marad. Belülről szétvetette a düh. Ekkor hirtelen megszólalt az anyukája.

- Ne! – mondta neki. A kislány ettől csak még dühösebb lett. – Nyugodj meg. – mondta az anya, és felegyenesedett ültében. Felállt, odament a lányához, de már későn. A bejelentés miatt a kislány képessége korán, sokkal korábban szabadult fel, mint a hozzá hasonlóké. És ezt az asztal bánta. A lány megijedt édesanyja közelségétől, és elhajította a tűzgömböt. Az antik faasztal egy pillanat alatt lángra kapott. A lány ettől csak felbátorodott, és tombolni kezdett. A tárgyak látták kárát annak a bejelentésnek, hogy a kislány szülei nem szeretik többé egymást. Egyre több és több tűz csapott fel, egyre gyorsabban követve egymást. A levegő megtelt füsttel, és fojtogatóvá vált. De a kislány még mindig nem fáradt el, pedig már mindent elégetett a szobában. Szülei kimenekültek, és magukkal rángatták őt is. De a kislány még mindig nem volt nyugodt. Szeme vörösen izzott a sötétben.

- Barbi! – kiáltott rá az anyja. – Elég legyen! – de csak annyit ért el, hogy a lányában újabb energia tört a felszínre. Barbi ekkor a folyosón lévő dolgokat kezdte felrobbantani, de egyre fogyott az energiája. De ő folytatta a végsőkig. Egyszer csak minden elsötétült.

Másnap reggel, amikor felébredt, elkiáltotta magát:

- Apa! – de az anyukája sietett be a szobájába. A nyíló ajtó füstszagot sodort be a szobába.

- Igen, Barbi? – kérdezte. A kislány rettegve nézett fel rá, mintha félt volna a választól.

- Hol van apa? – kérdezte könnyes szemmel.

- Apa… - kezdte a nő, de elcsuklott a hangja. – Apád elment.

- Mi? – tátotta el a száját a kislány.

- Apád elment. Örökre. – ismételte a nő, és hozzátette: - Megmondtuk tegnap.

- Nem emlékszem semmire. – felelte a gyerek.

Összefoglaló

Azt gondolod, hogy egy tini átlagos élete nem állhat a feje tetejére egy hét alatt?

Hát, akkor ebben a történetben nincs lehetetlen!

Szandi egy normálisan élő 16 éves, de egy olyan világ tagja is, amiben fenntartják a jó és a rossz közötti ingatag egyensúlyt.

Mennyi mindent titkolnak a barátai? Mi lesz, ha az egyensúly megbillen? Eléggé megbecsüli a körülötte lévő embereket? És megtalálja valaha az igaz szerelmet? Döntenie kell, a világról van szó. Ha rosszul dönt, lehet, hogy mindent elveszít, ami valaha fontos volt neki?

Olvasd el, és te is részese leszel egy csodaszép tündérmesének... Vagy mégsem az?